Lehet, hogy én fejlődök, vagy pont az agysejtjeim halnak, de egyre több érzést és egyre kevesebb gondolatot kelt egy jó film. De az is lehet, hogy nehéz tudatosan átérezni egy filmet, ami a számunkra elérhetetlen világról szól.
(Első 20 perc spilerje következik:) Egy fiatal srác rock-magazinújságíróként együtt turnézik egy fiatal rockbandáva és amit ott lát, az nem az, amit ma olvashatunk egy csapatról. Nem drogokat és valami borzalmat kell elképzelni, hanem a tipikus emberi "gyarlóságot", az oly annyira szégyelt gyengeséget. A legszörnyűbb, hogy ezt egy tökéletesnek szánt neveléssel felcseperedett fiú szemével nézzük végig, amitől a legfinomabb valóság is piszkossá válik.
A való világ az ártatlan szemével egy igen elszomorító kép, amitől magamat is jobban utálom, de nem gondolom, hogy ez másban is felmerül.
A film alapstoryja nem lenne elég egy ütős filmhez, de a rock és a zene szépségét ennyire eredetien (nem a szokásos klisék, nemám!), a turnézás szokványos unalmas szakaszait kihagyva sikerült előadni egy igazán eredeti, iszonyatosan szórakoztató történetet meglepően sok részlettel.
Annak ellenére, hogy ezt a filmet én már láttam 5-6 éve (amikor szerintem pont a lényeget nem értettem belőle), mégis élveztem az első percétől az utolsó előttiig, mert persze amcsi film és a végére kell egy finom, vékonyka, egészen észrevehetetlenül aprócska csepp genny.
